ERDÉLY HAT-KP-1-2024/1-000243

„Május 9-én 6 órakor indult a busz és 4 óra utazás után megérkeztünk az Aradi vértanúk emlékművéhez, ami szerintem gyönyörű volt és szinte láttam magam előtt a 13 aradi vértanút, ahogy életüket adják a hazáért. Ezután Déva várához mentünk, ahova nem kis sétával, de végül sikerült felérni. A kilátás minden várakozást felülmúlt, a várba belépve érezni lehetett a történelmet. Vajdahunyad várának meglátogatása után estére értünk a szállásra.

Következő nap az Ezeréves határhoz látogattunk el, megvolt a maga szépsége, ahogy az idős úr mesélte a történelmet, és a kilátásban sem csalódtunk. Ezután Csíksomlyón a kegytemplomot és a kegyhelyet látogattuk meg valamint Csíkszeredában a Milleniumi templomot.

Következő nap Kőrispatakra mentünk el, ahol a szalmakalapmúzeumot csodáltuk meg. Majd a

bözödújfalusi Összetartozás templomát néztük meg, felelevenítve a történelmet.

Hétfőn a László kert Biogazdálkodásában mutatták be a sajtkészítés minden lépését, meg is kóstolhattuk az előző nap elkészített friss sajtot, ordát. Itt Farkaslakán Tamási Áron szülőházát is megnéztük. Ezután jött a meglepetés, platós autókkal felvittek minket a Jézus szíve kilátóhoz, ami nekem nagyon tetszett.

Korondon elmentünk a kirakodó vásárba, és a sófeldolgozó „üzembe”, ahol kaptunk kicsi sódarabokat, amit haza lehetett hozni illetve mindenféle sóból készült terméket lehetett megtekinteni, vásárolni.

Utolsó nap hazafelé a Tordai sóbányába mentünk el, valamint a Tordai-hasadékban túráztunk, mindkettőt egyszerűen nem lehet mást, csak ajánlani, hisz a barlangban levő tó nagyon hangulatos volt, a vastag sóréteg beterített mindent, gyönyörű volt. A hasadék pedig… az elképzelésnél is gyönyörűbb. „

Király Aisa 7.i